Csak telnek a napok és nem történik semmi. Egyre csak azt várom, hogy mikor változik már a életem, mikor jön el az áhított boldogság. S várakozásom közepette észre se veszem a falakat, amiket magam köré húzok. Ahogy telik az idő a falak egyre csak nagyobbak, magasabbak, erősebbek és vastagabbak lesznek. És bár a azok értelme csak az lenne, hogy megvédjenek, idővel olyan nagyra nőnek, hogy mindent kizárnak, még az esetleges boldogság lehetőségét is. Ez így nem jó, nincs rendben, ki kéne törnöm valahogy, de már nem megy, túl nagyok a falak. Hülye voltam, csak akkor vettem észre saját börtönöm falait, mikor már a Napot is eltakarták előlem. S csak most, miközben bontogatom kerítéseimet látom igazán, hogy mennyi minden jót vettek el tőlem a bezárva töltött évek. Fájdalom járja át szívem, amiért a saját butaságom és félelem miatt kihagytam olyan kalandokat amikre mindig is vágytam. Vágytam rájuk épp csak azt nem vettem észre, hogy ott vannak a szemem előtt. Magamba roskadva eszméltem: minden az én hibám, mindent magamnak köszönhetek és nincs még csak egy töredéknyi része sem amit valaki másra kenhetnék. Szomorú felismerésemet követően elhatároztam: nem leszek gyáva, élni fogom az életet és nincs semmi ami ebben megakadályozhatna! Már nem kell más csak idő és türelem. Mert mindenre képes vagyok csak hagynom kell érvényesülni magam és nem szabad elsietnem a dolgokat. Idővel...
http://www.youtube.com/watch?v=7wfYIMyS_dI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése