Mentél már el némán valaki mellet úgy, hogy közben megszámlálhatatlan
mondanivalód volt? Hát én igen. Nem is tudom igazán leírni, hogy milyen
is ez, de talán olyan lehet, mint fuldokolni a friss levegőn. Egyszerűen
ott van és még sincs, ott a lehetőség, de nem tudod kihasználni. Mert
nem számít mennyi mindent mondanál neki, még sincs mit mondanod. Mélyen
legbelül mindketten tudjátok, hogy lenne mit megbeszélnetek, de valahogy
egyikőtök sem kezdeményez. Vagy mert nem meritek, vagy mert csak
szimplán nem érdekel titeket, nem számít, de amíg minden egyes
alkalommal amikor valamiért elmentek egymás mellett és akaratlanul is egymás szemébe néztek, felélednek bennetek az elnyomott régi emlékek és belül mindketten tudjátok, hogy ez még nincs lezárva, de nem tesztek ellene semmit, nem is lesz. Pedig az ilyesmit nem jó ám halasztgatni (tapasztalat), nem mondom, hogy olyan mint a sebtapasz, de bizony, az ilyen dolgokon is jobb előbb túlenni, ha másért nem is, legalább azt megtudhatod, hogy a másik, hogy élte meg a veled való kapcsolatot. A bökkenő csupán, hogy nem olyan egyszerű ám ez, hisz egy ilyen beszélgetés nem ritkán szakít fel sebeket, csak, hogy néha erre van szükség a teljes lezáráshoz.
http://www.youtube.com/watch?v=PMVro_tUXjs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése