Düh. Volt már valaki rajtam kívül úgy, hogy teljesen nyugodt volt, aztán jött valaki, aki kettő dradb szavával úgy felidegesítette, mint kevesen? Na és úgy, hogy ez a személy ráadásul a 'fogadott bátya' (nagyon jó haver, aki úgy kezel, mint ha a húga lennék)? Az a legrosszabb, hogy tudom, hogy ő tényleg csak jót akar nekem, de akkor is legszívesebben elküldeném melegebb tájakra... A helyzet, amikor az ember próbálja kicsit jobb belátásra bírni a másikat, úgy, hogy azért ne bántsa, majd amikor már eljut oda, hogy 'oké, ha jobb belátásra nem is, akkor legalább le kéne állítani' és még az se megy... Most akkor vagy lelépek, vagy felrobbanok. Én a közjó érdekében a előbbit választottam.
Ilyenkor legszívesebben csak elvonulok valahová a telefonommal, leülök és bömböltettem a fülembe a zenét. Egy darabig próbálok csak a zenére, a szövegre koncentrálni, majd mikor ez már kellőképpen lenyugtatott, elkezdek agyalni. Magam sem tudom pontosan, hogy min, csak egyszerűen hagyom, hogy gondolataim szabadon szálljanak, miközben a fülemben még mindig ordít a zene. Azt hiszem nem is az számít, hogy merre kalandoznak gondolataim, a lényeg csupán, hogy a helyzettől el. Ilyenkor valahogy mindent ki tudok zárni, s mire újra emberek közé kerülök, már jól vagyok és rendelkezem a szokásos 'leszarom' tehetségemmel, jöhet az új kihívás, én ismét készen állok.
http://www.youtube.com/watch?v=AYxKnAK-vVU
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése