Crazy because of love

Boldogság. Szeretni és szeretve lenni. Talán ezek azok a dolgok, amiről minden ember álmodik, van bennünk egy késztetés, egy ősi ösztön, ami csak ezekre hajt, nem vágyik másra, csak hogy ezen dolgokat a magáénak tudhassa. De hát ez nem olyan nagy ügy, csak olyan emberekkel kell körülvennünk magunkat akik szeretnek és elfogadnak minket úgy ahogy vagyunk. Egyszerűnek hangzik, igaz? Hisz több mint 7 milliárd ember él a Földön, abból csak akad pár, aki kedvel minket. Hát azt kell mondjam, hogy nem. Bármilyen könnyűnek is hangzik ez az egész, ez a világ legnehezebb dolga. Annyi sok dolog jöhet közbe, mindenütt csak akadályokba ütközünk. Nem elég csupán megtalálni a megfelelő embereket, valahogy azt is el kell érni, hogy ez az egész mindkettőtök számára kiderüljön, így váltván valóssá ezt a szeretet. Mindemellett bizony a bizalom se kis tészta! Meg kell tudnod bízni a másikban és abban, hogy elég fontos vagy neki ahhoz, hogy ne bántson, hisz a szeretet nagy fegyver a kézben! Mert bár nyilván az se esik jól az embernek, amikor számára közömbös arcok leszólják, de ha mindezt olyanok teszik, akik fontosak neki, az felér egy durva öklössel! Ugyanis amíg a közömbös arcokról van szó, nem olyan rossz a dolog, hisz ők úgyse ismerik az embert, tehát igazán tiszta képük se lehet róla, azaz a vádaskodás nagy valószínűséggel alaptalan és valami apró baromság miatt van, pl féltékenységből. De ha valakinek egy számára fontos ember szól be az sokkal mélyebbre megy, mert tudja, hogy kell lennie valami valóságalapjának, máskülönben nem bántották volna meg feleslegesen. És akkor persze még ott vannak a kétszínű emberek, akik gyakorlatilag egymás hegyén hátán megfordulnak és bizony nem olyan egyszerű kiszűrni őket!
Ez az egész valahogy nagyon őrjítő de mégis mindenki tudja, hogy ez maga az élet játéka, ami nélkül nem is igazán volna érdemes élni, hisz ha ebben az óriási kavalkádban valahogy mégis összejön a dolog, egycsapásra válhatunk a világ legboldogabb emberévé.
http://www.youtube.com/watch?v=bd2B6SjMh_w

Boys, loony boys!

Átlagos napként indul. Sőt talán még rosszabbul, mert mondjuk nem találtál semmit amit szívesen felvennél, vagy korábban kellett kelned, hogy hajat mos, vagy csak szimplán létezni sincs kedved. Aztán találkozol a szokásos társasággal (haverok, vagy akár a sulis társak) és van köztök valaki, aki nem illik be a képbe, még a takarékra 'állított' agyad is érzékei, hogy új. Először nem tudod ki az, aztán valamelyik haverod odanyögi, hogy az ő haverja... Bemutatkozol, aztán hagyod is, nem tulajdonítasz naki nagy figyelmet, de azért mégis ott motoszkál a fejedben. Kíváncsivá tesz. Ahogy együtt lógtok és a szokásos dolgokat nyomjátok vele is beszélsz, hisz nem akarsz bunkó lenni, aztán kiderül, hogy egész jó arc a srác. Anélkül fog meg, hogy bármit is tenne és, hogy te egyáltalán realizálnád. Egyszerűen csak belopja magát a fejedbe, a gondolataidba, észre sem veszed és rajta jár az agyad. Legközelebb már reméled, hogy ott lesz, hogy beszéltek kicsit. Talán még szerencséd is van, és ott lesz, de valahogy mégse úgy sül el, ahogy szereted volna: dumáltok, de igazából nem is, másokkal beszél, de még az is lehet, hogy ott se lesz. Nem gáz, nem ismerted régóta, szinte el is felejted, aztán egyszer csak megint ott van, de te nem érsz rá, sietned kell, így köszönsz, de mész is. Ez valahogy szemet szúr, megjegyez. Következő véletlen találkozásnál a srác odafigyel rád, mert hogy megmarad benne, hogy a múltkor leléptél és neked is be kell látnod, hogy elég jó vele dumálni vagy bármi... Innen sajnos már nem nagyon van kiút, megtetszett a fiú. Bár persze még nem szerettél belé, de valamilyen szinten már számít. Na pontosan ez az a pont ahol elszokott romlani a dolog. Mert számít ezért tenni akarsz hogy összejöhessen, de talán pont ezzel rontod el, mert így valahogy érdektelenné válsz a fiú számára. Itt kell kibírni, hogy csak haverként viselkedj a sráccal!
Persze ott az alap Murphy törvény, hogy míg vannak srácok, akiknek bejössz, aki neked tetszik, azt szinte soha nem érdekled. Szerintem azért nem szabad feladni, hisz ha úgy kell lennie, úgyis összejön valahogy!
http://www.youtube.com/watch?v=zaGUr6wzyT8

Strangers with Memories

Mentél már el némán valaki mellet úgy, hogy közben megszámlálhatatlan mondanivalód volt? Hát én igen. Nem is tudom igazán leírni, hogy milyen is ez, de talán olyan lehet, mint fuldokolni a friss levegőn. Egyszerűen ott van és még sincs, ott a lehetőség, de nem tudod kihasználni. Mert nem számít mennyi mindent mondanál neki, még sincs mit mondanod. Mélyen legbelül mindketten tudjátok, hogy lenne mit megbeszélnetek, de valahogy egyikőtök sem kezdeményez. Vagy mert nem meritek, vagy mert csak szimplán nem érdekel titeket, nem számít, de amíg minden egyes alkalommal amikor valamiért elmentek egymás mellett és akaratlanul is egymás szemébe néztek,  felélednek bennetek az elnyomott régi emlékek és belül mindketten tudjátok, hogy ez még nincs lezárva, de nem tesztek ellene semmit, nem is lesz. Pedig az ilyesmit nem jó ám halasztgatni (tapasztalat), nem mondom, hogy olyan mint a sebtapasz, de bizony, az ilyen dolgokon is jobb előbb túlenni, ha másért nem is, legalább azt megtudhatod, hogy a másik, hogy élte meg a veled való kapcsolatot. A bökkenő csupán, hogy nem olyan egyszerű ám ez, hisz egy ilyen beszélgetés nem ritkán szakít fel sebeket, csak, hogy néha erre van szükség a teljes lezáráshoz.
http://www.youtube.com/watch?v=PMVro_tUXjs

Deep inside

Túl sok! Van, hogy egyszerűen túl sok minden kavarog a fejemben. Olyankor még ha nem is csinálok semmit, sokszor érzem magam kimerültnek és teljesen elhasználtnak. Ez elől sajnos nem igazán lehet menekülni, hisz mégis,hogy futhatnánk el valamitől, ami a fejünkben van? Az emlékek hada ellen nincs kitérő! Hisz, ahogy a mondás is tartja: "Semmi sem hozza elő jobban az emlékeket, mint a felejtés utáni vágy!", tehát ilyenkor nincs mit tenni, vagy küzdünk vagy megadjuk magunkat és emlékeink kételyes ködébe merülünk. A megadással az a gond, hogy sose tudhatod mit hoz: régi emlékek, új vágyak, a jelen gondjai, jó vagy rossz dolgok, bármi jöhet. Másik nagy veszélye, hogy hogy ha az ember már elmerült nehéz a felszínre keveredni. Olykor talán még fájdalmas is, hisz az rossz ha a múlt boldog emlékeiből egyszer csak a jelen rideg valóságába kell vissza csöppenni. Néha olyan ez mint, egy hideg estén egy meleg takaróval betakarózni, majd hirtelen kibújni alóla: a biztonságos melegből a félelmetes valóságba kerülni. Ijesztő, igaz?
Persze azért vannak trükkök, amik segítenek az ilyen mámoros helyzeteken, megsúgom az enyémet! Annyi csupán a  lényeg, hogy keresni kell egy olyan zenét ami leállít egy kicsit, kikapcsol (a szöveg végére majd kilinkelem az én egyik kedvencemet), vagy az én esetemben ami annyira sokféle, hogy lefoglalja az agyam, így az nem tud annyit agyalni.
http://www.youtube.com/watch?v=8T6dutbGo_E

Dance or die

Tánc... Ha boldog vagyok, ha szomorú, ha ideges, ha lelkes, egyszerűen mindig és folyton ott van és segít. Az egyik legjobb önkifejezési mód! Akkor is, ha nem másnak csak magadnak szeretnél táncolni, egyszerűen feloldja a bennünk lévő gátakat. Zseniálisan felszabadító érzés egybe olvadni a zenével és a gondolkodás minden bilincse nélkül csak mozogni, tenni ami jól esik. Az sem számít, hogy jól vagy akár rosszul táncolsz, a lényeg, hogy jól érezd magad közben. Lehet modern, hip-hop, balett, kortárs vagy bármi más, ami tetszik! 
Idén az én osztályom csinálja a műsort a végzősök szalagavatójára, és minden nap próbálunk, hogy kész legyünk, így gyakorlatilag minden nap lehetőségem nyílik egy adag rocky, egy adag hastánc és egy nagyobb adag kortárs tánc gyakorlására és bár valahol fárasztó, de mégis zseniális. Akármilyen hülyén hangzik, engem feltölt! Nem hogy leszívna, folyton azt érzem próba végén, hogy ennyi nem elég, akarok még! Csak a nap végén érzem, hogy elfáradtam. Ajánlom mindenkinek, szerintem nagyon jó! :)
http://www.youtube.com/watch?v=XAhTt60W7qo

On your own way

Az egyediség az unalom elleni legjobb védelem! Mindenki életében előfordulnak unalmas helyzetek, ezt egyszerűen nem lehet kivédeni, a titok nyitja abban rejlik, hogy hogy kezeli az ember azokat. 'Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét!' Mindenből kilehet hozni jót, csak nyitottnak kell lenni, nem szabad befásulni és legfőképp tilos elkönyvelni a helyzete. Hisz ha elhatározod, hogy az adott szitu szívás, akkor mégis miért ne lenne az? De ugyan ezen az úton elindulva, akár úgy is dönthetünk, hogy jó lesz az. Ha hiszed, ha nem, a hozzáállás nagyon sokat változtat az egészen. Tudom ez furán hangzik e a 'félig üres félig teli pohár eset, de tényleg nagyon sokat számít, hogy hogy állunk a dolgokhoz. Most ezen nem azt értem, hogy görcsösen 'jól kell magunkat érezni', (egyébként az akár elég rosszul is elsülhet), csak szimplán annyi, hogy magunkban úgy kell hozzá állni, hogy 'jó lesz az!' és ennyi. Ez a jó, a izgalmas életnek az alapelve. Itt egy példa: év elején újra kellett festeni az osztálytermet, iszonyat szívás is lehetett volna bemenni és órákig csiszolni a falról a régi színes festéket, de mi vittünk fel hangfalat, ordíttattuk zenét (linkelek egyet közülük a bejegyzés aljára) és hülyültünk, gyakorlatilag hasizomlázig röhögtem magam... :D
Persze emellett fontos ám a 'kilégzés-belégzés' elve is, mert nem lehet folyton csak befelé szívni a levegőt, hisz ha soha nem fújod ki a levegőt előbb-utóbb pont ugyanúgy megfulladsz, mintha sose szívnád be azt!!! A lényeg, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő ritmust és aszerint éljünk :)
http://www.youtube.com/watch?v=dKx5El3mcf8

A little party never killed nobody!

Egy ki őrültség, akár még jól is jöhet! Egy kedves barátnőmmel azt szoktuk mondani, hogy 'aki nem ismer, azt hiszi hülye vagyok, aki ismer: az tudja!', azt hiszem okkal mondogathatjuk ezt. Bár igazság szerint nem hülyék, inkább csak idióták vagyunk, de hát ha egyszer így szól a mondás... :D Szeretem a fura helyzeteket és azt is amikor azokat 'nagyon-kreatívan' megoldjuk. Ilyenkor ha esetleg magunkon nem röhögnénk eleget, majd röhögünk a körülöttünk lévő, szörnyülködő embereken. Pedig én őszintén nem értem, hogy mért olyan fura nyáron két fáradt lány a héven, akik, -mivel nem volt ülőhely- leültek a földre. Úgy látszik az emberek mostanság prűdek, de szerencsére nekem meg van kis csapatom, akik legalább olyan idióták mint én és nem akadnak fent olyan apróságokon, hogy esetleg koszos a föld... Szeretem, hogy sose vagyok egyedül az idiótaságokban, bőven van kire számítani, ha valami agyalágyultságot kéne csinálni. Érdekes ez néha engem szinte lenyugtat! Talán köze van az adrenalinhoz vagy csak egyszerűen élvezem a polgárpukkasztást, bár azt kétlem mert full közönség nélkül is simán csinálok őrültségeket. Azt hiszem csak szimplán szeretem a spontaneitást!!! Mindig a váratlan dolgok a legjobbak, ezért nem szeretem beleélni magam semmibe. Imádom a spontán estéket, a legjobb úgy bulizni, hogy nem is számít rá az ember! Persze ez nem azt jelenti, hogy én ilyen határok nélküli party-csaj vagyok, csak szimplán azt, hogy eltudom magam engedni és tudom élvezni az életet. Persze emellett fontos, hogy legyen akivel normálisan eltudok beszélgetni, de egyébként érdekes módon azt tapasztaltam, hogy az össze haverommal, akivel tudok hülyülni, azzal tudok normálisan beszélgetni is...
 Vannak olyan emberek, akik nem mennek bele a spontán dolgokba, nekik üzenem, hogy nyilván ésszel, de egy kis lazaság nem árt. ;) Ezt anyumtól tanultam ám :)
http://www.youtube.com/watch?v=0ZgjmE6xdaw