Hűvös őszi estén a kedvenc padomon ülve, nézem ahogy hullnak a levelek, s miközben cigim első slukkjait szívom, elmerülök kis álomvilágomba. Bár mélyen legbelül tudom, hogy nem kéne ezt tennem , mert ezzel csak még nehezebbé teszem a valóságot, mégsem tudok ellenállni, az egyszerű boldogság lehetőségének. Elcsábít. Ábrándjaimban mindig minden úgy történik ahogy, azt én szeretném: mindenki akit szeretnék magam körül tudni ott van és ha elrontok egy ütős monológot, újrakezdhetem. Mennyivel könnyebb mint a valóság! Csakhogy sajnos, ez csak képzelgés, egy ábránd, ami bizony sose fog teljesülni, ha nem teszek érte. De most nem foglalkozom ezzel, inkább csak tovább szárnyalok képzeletem egén. Látom magam a barátaim körében, ahogy boldogan beszélgetünk és hülyülünk... Cigim vége jelenti a visszazuhanást a valóságba, ahol még mindig egyedül ülök a padon. Előttem folyik a Duna, körülöttem a fák lombjait rázza a szél. Minden gyönyörű, de valahogy mégis olyan üres. Az emberek már nem járnak le a partra, mint nyáron, mert 'hideg van', pedig ha tudnák... Ha csak egyszer látnák ilyenkor a partot, tudnák, hogy ez a hely most a leggyönyörűbb. Bár ki tudja, lehet, hogy ha sokan tudnának róla, tele lenne és már nem is lenne olyan szép. Miközben ezen és ehhez hasonló gondolatok futkorásztak fejembe, realizálnom kellett, hogy hűvös van már és idővel ez bizony rajtam is kifog, így lassan magára hagyva kedvenc padomat, elindulok haza...
http://www.youtube.com/watch?v=KF5VGtGj4jE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése