.

.

2013. december 3., kedd

A little party never killed nobody!

Egy ki őrültség, akár még jól is jöhet! Egy kedves barátnőmmel azt szoktuk mondani, hogy 'aki nem ismer, azt hiszi hülye vagyok, aki ismer: az tudja!', azt hiszem okkal mondogathatjuk ezt. Bár igazság szerint nem hülyék, inkább csak idióták vagyunk, de hát ha egyszer így szól a mondás... :D Szeretem a fura helyzeteket és azt is amikor azokat 'nagyon-kreatívan' megoldjuk. Ilyenkor ha esetleg magunkon nem röhögnénk eleget, majd röhögünk a körülöttünk lévő, szörnyülködő embereken. Pedig én őszintén nem értem, hogy mért olyan fura nyáron két fáradt lány a héven, akik, -mivel nem volt ülőhely- leültek a földre. Úgy látszik az emberek mostanság prűdek, de szerencsére nekem meg van kis csapatom, akik legalább olyan idióták mint én és nem akadnak fent olyan apróságokon, hogy esetleg koszos a föld... Szeretem, hogy sose vagyok egyedül az idiótaságokban, bőven van kire számítani, ha valami agyalágyultságot kéne csinálni. Érdekes ez néha engem szinte lenyugtat! Talán köze van az adrenalinhoz vagy csak egyszerűen élvezem a polgárpukkasztást, bár azt kétlem mert full közönség nélkül is simán csinálok őrültségeket. Azt hiszem csak szimplán szeretem a spontaneitást!!! Mindig a váratlan dolgok a legjobbak, ezért nem szeretem beleélni magam semmibe. Imádom a spontán estéket, a legjobb úgy bulizni, hogy nem is számít rá az ember! Persze ez nem azt jelenti, hogy én ilyen határok nélküli party-csaj vagyok, csak szimplán azt, hogy eltudom magam engedni és tudom élvezni az életet. Persze emellett fontos, hogy legyen akivel normálisan eltudok beszélgetni, de egyébként érdekes módon azt tapasztaltam, hogy az össze haverommal, akivel tudok hülyülni, azzal tudok normálisan beszélgetni is...
 Vannak olyan emberek, akik nem mennek bele a spontán dolgokba, nekik üzenem, hogy nyilván ésszel, de egy kis lazaság nem árt. ;) Ezt anyumtól tanultam ám :)
http://www.youtube.com/watch?v=0ZgjmE6xdaw

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése