Körülöttem megannyi ember van s én mégis egyedül vagyok... Hogy is ne lennék, hisz nincs köztük egy se, aki igazán számítana, nincs egy se, kivel beszélni tudnék, ki megértene... Hangzavar van, mindenki beszélget, nevet én mégis magányomba burkolózom. Fülemben üvölt a szokásos zene, gondolataim távol járnak... Magányosnak érzem magam, de nem szomorúnak. Inkább csak valahogy elveszettnek. Ahogy az emberek közt, úgy a gondolataimban. Úgy süppedek elmém mélyére, mint ahogy egy hosszú, fárasztó nap végén a kényelmes kanapéba. Nem tudok kiigazodni agyamban. Talán azért mert túl sok minden történik és túlpörgött a 'rendszer' vagy épp ellenkezőleg, azért mert nem történik semmi, még ezt se tudom biztosan. Valahogy egyensúlyba kéne kerülnöm magammal, de az agyam és a szívem sehogy se akarnak közös nevezőre jutni. Szerencsére azon mázlista emberek közé tartozom, akik tudják, hogy bár okos az agy, de igazán csak a szív útján érdemes járni. Pont ezért azt is tudom, hogy végül úgyis a szívem fog győzni, csak még meg kell vívnia csatáját az agyammal.
"Az ész figyelmeztethet bennünk arra, hogy mit kell elkerülnünk, de csak a szív mondja meg, hogy mit cselekedjünk." - Joseph Joubert
http://www.youtube.com/watch?v=m5cHa1H263c
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése