Hibáztam. Csukott szemmel életem mindennapjaimat, ezért nem vettem észre a csodát, mi csak engem várt. Nem vettem észre, hogy a fiú, akit szeretek ott áll előttem. Könyörgöm még azt se láttam, hogy én szeretem őt, nemhogy azt, hogy ő is szeret engem. Ha egyáltalán szeretet valaha. ki tudja, az is lehet hogy sosem izgattam, nem tudhatom hisz vele sose beszéltünk erről, de valahogy mégis az gondolom, hogy fontos voltam neki. Én hülye meg bántatottam őt. Most nem számít, hogy akarva, akaratlanul de bántottam. És mire oda jutottam, hogy legalább a saját érzéseimet átlássam és elhatározzam, hogy beszélek vele: hopp ő épp továbblépett rajtam.Ráadásul tök jogosan! Ő folyton csak ott volt, én meg olyan voltam mint egy jégcsap... Hát mi ez ha nem szívás? És bár persze tudom, hogy minden okkal történik és a javamra válik, ez nem igazán tesz boldoggá, mikor a Duna parton ülve, néma csendben hagyom, hogy könnyek szántsák az arcom.
http://www.youtube.com/watch?v=OCS6p3JJyaQ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése